PUHT#3
“Nem volt egyszerű …” … Mármint időpontot szerezni …
Tavaly év végén még voltak szabad PUB időpontok, de a nem kellőképpen felkészült próbázók miatt viszont változtak a kvalifikációs feltételek és egycsapásra én is “alkalmatlanná” váltam az új követelményrendszernek, holott a korábbiak szerint akár több pontnak is megfeleltem. Több se kellett rögtön be is neveztem pár nappal a BKUBT előtt az egyéni hosszútávra, ahol az új kvalifikációs feltételek szerint 15 órán belül kellett teljesíteni …. Nem volt egyszerű, de elég jól sikerült összerakni a versenyt és sikerült 14:50 körüli idővel a kvalifikációs versenyt zsebre vágnom. Viszont időpontot már így sem tudtam foglalni, mert a honlap szerinti időpontok már mégsem voltak szabadok … 🙁 Pár hónap múlva olvastam valahol, hogy 2 másik Privát formában teljesíthető táv / helyszín is megnyílt, így gyorsan ráugrottam az időpontokra, de ismét csak egyet, a PUHT -ot sikerült lefixálni. A 3 Privát közül ez “érdekelt” a legkevésbé, de úgy voltam vele, hogy egye-fene legalább kirándulok egyet és kicsit kényelmesebb 17~18 órás tempóban letúrázom majd. Időközben még majdnem beugrottam egy augusztusi PUTT próbára, de végül azt sem sikerült összehozni sajnos 🙁
~10 nappal a PUHT -om előtt egy szerencsétlen “baleset” következtében megsérült a jobb bokám, de mégis baromira szerencsés voltam, mert sokkal rosszabb is lehetett volna, így csupán 2 nap jegelés kellett, utána már nagyjából ismét terhelhetővé vált (Nah persze egy orvos biztos nem ezt mondta volna…) Kb. 90% -osnak saccoltam. 1 rögtönzött Backyard -ra el is mentem a közelben, hogy lássam, lesz-e értelme az ország másik felére autókázni. Egész jól sikerült a főpróba ezért nyugodtan vártam a 24 -ei indulást.
Összepakolás, sátor bekészítve, csomagtartó tele pakolva (majdnem) mindennel amire szükség lehet, búcsúzkodás a családtól és este 7 óra körüli indulás Debrecenből. Az utolsó pillanatban még sikerült egy tökéletes ár/érték arányú szállásra szert tegyünk, így szerencsére nem kellett mégsem sátrazni / bivakolni. Elég későn értünk le a Balatonhoz, így lehetőséget kaptam, hogy 1 órával később induljak, ha szeretnék. Saccolgattam, hogy mikortól lehet szükség a fejlámpára, hol vannak panorámás részek és gondoltam a 8 órás indulás még pont nem veszi el tőlem a Szentantalfa környéki látképet. Erre a privátra kötelező a Kisérő, így vittem is magammal (sógoromat) és ha már volt kísérő, feladatot is terveztem neki. Frissítést. Elvégre Ő Futó vagy mifene (nem csak a vezetékneve) Este fél 11 körül ? el is foglaltuk a szállást, bontottunk egy palack bort és átbeszéltük gyorsan a másnapi mentrendet.
10-15 perccel a rajt előtt értünk ki a Nosztori Élmenyparkhoz, ami ekkor még zárva volt, de a személyzet már dolgozhatott valahol (nem találkoztunk senkivel), mert nyitva volt egy ajtó, ahol be tudtunk surranni, hogy egy kis vizet töltsünk pár flakonba. Kissé dehidratáltan 8 órakor elindultam. Tavaly ilyenkor még az volt az érdekes, hogy vajon meddig lesz látótávolságon belül Csécsei Zoli és az élmezőny, idén, egyedül teljesen más gondolat elterelő dolgokat kellett keressek. Viszonylag hamar kipipálhattam a listáról a kisebb vadakat, fácán, őz, ezek nálunk is vannak, de legalább nem lesz unalmas. Az első frissítőpont viszonylag közeli, de ha már megbeszéltük ettem – ittam kicsit, ugyanis a 2. pontra nem terveztünk találkát. Felvettem a túrabotjaimat es nekiindultam, gyakorlatilag innen indult a menet.
1x jártam még csak erre, de így is ismerős volt a terep. Koloska völgyből kifele félreálltam pár KTM -es elől, ők valószínű gyorsabban felértek a Hidegkúti kilátóhoz. Kísérőm unatkozhatott mert a Kilátónál futkározott. Gondoltam ha már nem sietek menjünk fel nézzük meg milyen a balatoni táj. 1-2 kép után előre (vissza) küldtem, hogy az autónál várjon a közelben. Főként gyümölccsel frissítettem, illetve 1-2 ponton jól esett a tejberizs is.
Hidegkút után valami esküvői csapattal találkoztam, nah mondom celeb lagzi-e vajon, de elég távol voltak, igy nem derült ki … 🙂
Vigándpetendnél húztam egy friss zoknit, és lecseréltem a jobbos cipőmet, mert a „főpróbát” és a korábbi sérülést együtt már kezdte nem tolerálni a szűkebb cipő. Innentől kezdve már figyelnem kellett, hogy az 1 héttel ezelőtt összeszedett és még nem teljesen begyógyult vízhólyagok (helyei) nehogy gondot okozzanak. Kicsit másabb tartás / járás / “futóstílus” és a probléma megoldva … rögtön máshol lesznek a vízhólyagok is :D.
Hosszú, lapos, unalmas szakasz következett, de tudtam, hogy ezután már végre lesz 1-2 igazi látnivaló. 50 km környékén az első igazi „Henyélés”, panoráma, amihez nem kellett kitekerjem a nyakam, vagy felmásszak egy kilátóba. Nem tudtam pontosan hol, de úgy rémlett valahol Köveskál után volt egy kis teraszos vendéglátóhely, ami tavaly már sajnos be volt zárva, de bíztam benne most még nyitva találom és jó időzítéssel a naplementét onnan nézhetem végig egy padon ücsörögve a Tóban gyönyörködve.
Köveskál ~ 60 km ami azt jelenti, hogy a táv több mint fele kész, időben pedig nagyjából féltávnál lehetek. Frissítés előtt már éreztem, hogy hamarosan aktuális lesz egy box-kiállás, lelkiekben már készültem is rá,
hogy frissítést köv
etően remélhetőleg mégsem nyílt terepen kell órákon keresztül bandukolni. Gondoltam a tejberizs már akkor mit árthat nekem … Miután egy fénykép erejéig „puskát” ragadva meglőttem a hatalmas szarvasbikát (szobor a frissítőpont mellett) folytattam utam, de nem sokáig, ugyanis a Káli Gourmet csalogatott, betértem hát. Próbáltam korrektül vásárolni is, de a roppant kedves személyzet meghívott egy mosdóra, így azért mégiscsak kulturáltabb volt nah …
Szentantalfa felé félúton van az igencsak látványos Hegyestű. Autóval is könnyen megközelíthető, így nem lepődtem meg, amikor Gergővel a megbeszéltektől eltérően (korábban) találkoztunk. Úgy döntött felsétál a Hegyestűhöz, amíg én máshol szintén a naplementére vadászok majd. Ekkor vettem észre, hogy a névadó látványosságot tavaly is kihagytam és idén sem igen fogom látni, csak ismét távolról, mert a napnyugtát máshol terveztem, így megkértem, hogy csináljon pár jó naplementés fotót, én meg megkeresem a tavalyi „kiülőst”, hátha onnan végig tudom nézni. A helyet ~ 1 km múlva meg is találtam, úgy terveztem veszek egy pohár bort, de valami flancos népség éppen lakmározott, így nem akartam zavarni, maradt a távoli pad és a kulacsban lévő ekkorra már agyonhígított izotóniás – szerű ital. Gondoltam bejelentkezek az otthoniaknál, hogy megosszam a hangulatot, de épp nem lehetett
alkalmas, így egyedül éltem meg ezt a pár percet. Ide még úgy érzem vissza fogok térni. Egyrészt mert kimaradt a Hegyestű (ismét), illetve egy borozgatós vacsit itt mindenképpen el szeretnék fogyasztani. Tovább álltam, de néha – néha még visszanéztem, megnéztem magamnak a Hegyestűt erről az oldaláról is. Érdekes, hogy a nyomvonal keresztülvisz magánterületeken, szőlőkön. Nem bírtam ki, hogy 1 fürttel ne károsítsam meg az egyik gazdát,
sorry, de nyugtassa, hogy finom volt a szőlő jó must / bor lehet belőle … 🙂
Szentantalfa után a következő frissítő elég messze van (az eddigi szakaszokhoz képest) és ez szintén meglehetősen unalmas (pláne este). Nem akar eljönni sose az „Elágazás” ahonnan már csak ugyanott vissza kell menni, ahol egyszer már eljöttem. Tipp: a frissítésre szánt termékek szaviját néha azért nem árt ellenőrizni … Itt nem pár nappal, héttel, de szerintem nem is hónapokkal volt lejárva az az instant leves, amit az egyetemi időkből egyszerűen csak életmentő Vishu -ként emlegetünk (lehet pont az egyetemi évekről maradt a szekrény mélyén) és Segítőm 50% eséllyel vette kézbe az ehetetlent a márkás, friss (szerk. 2021. februárban lejárt) helyett … Pedig csoda volt már az is, hogy talált egy nyitott kocsmát, ahol tudtak vizet mikrózni. Emlegettem már neki korábbi hosszú túrák, „futások” után, hogy nincs párja egy meleg levesnek, így hát Önálló döntést hozott, improvizált a szándék 5* a saját hibám ki nem küszöbölése miatt viszont csak 4-esre értékeltem ezt a frissítést ;). Avas volt már a tészta, így a közelben kószáló kutya kapta a nagyját, de a levét azért csak leittam, pár falat tésztát is ettem, de azért nem túl jóízűen, „visszasírtam” a pár km -el ezelőtt még nyitva is lévő éttermet, hogy miért nem ugrottam be egy jó meleg levesre …. No, de Gergő mindent megtett, igazából valamennyit azért segített is ez a „finom” leveske.
Sötétedést követően nagyon hamar felélénkült az erdő. Csupa szempár volt az egész éjszaka. Távolról jó móka a szemek távolságából és helyzetükből saccolni, hogy vajon éppen milyen állatot zavarok meg nyugalmában. A legnagyobb zajjal a legkisebbek vannak mindig, a madarak, pockok olyan csörtetéssel tudnak lenni, mint egy kisebb vadmalacka. Érdekes, szarvast is véltem látni párat (tehenet biztosan), hallani szürkület után folyamatosan, állandó volt a szarvasbőgés, de vaddisznókkal nem találkoztam. (A KTM -eseket leszámítva… Nah, jó bocsi, teljesen kulturáltak voltak …)
A fejlámpába a vártnál gyakrabban kellett akksit cserélni, ebből következtettem arra, hogy nincs túl meleg, de átöltözni már nem akartam, tudtam még elég hőt termelni. Bár abszolút nem számít a teljesítési idő sehova, de valamivel el kell ütni az időt, így ilyenkor folyamatosan megy a matek. A tervezett 17 órát már rég elengedtem, de a 18 óra végig kivitelezhetőnek tűnt, még tizenpár kilométerrel a vége előtt is. Mivel nem volt 100-as a bokám, és úgy éreztem elkezdett felpuhulni a talpam is, ezért nem akartam az esélyét sem megadni annak, hogy saját magamat kényszerítsem olyan helyzetbe, hogy feleslegesen erőltessem és kockáztassak. Most a magánéletem olyan státuszába kerültem, hogy nem engedhetem meg magamnak, hogy lesérüljek, vagy akárcsak kellemetlen vízhólyagok nehezítsék meg a napjaim, így a Koloska völgyben végleg elengedtem az órát. Az utolsó (első) szakasz nagyon köves, ami az első pár kilométeren fel sem tűnik igazán, de 90-100 -zal az ember lábában az apró kövek már elég fájdalmasak tudnak lenni. Veszprémfajszon már nem is frissítettem semmit, mondtam, hogy bár még meglenne a 6-os átlag, de már csak sétálni fogok, viszont igyekezzünk, mert revansot vesznek a szarvasbikák a végén …
A kímélő utolsó szakasznak köszönhetően sérülés nélkül (1 kialakulóban lévő vízhólyaggal) zártam az estét. Még így is csak 2 km -en múlott a 18 órás „szintidő”, ezt a fejlámpa is megbosszulta, mert hajnal 2:02 -kor visszavett a fényből és az utolsó 2 km még az eddigitől is lassabb lett. Ennyivel a kiírthoz képest talán többet is mentem. 110 km meg egy kicsi lett a vége 18:23 -as idővel.
Frissítés: konzerv (felezett) barack, étcsoki, meggybefőtt, tejberizs, fél adag avas Vishu leves
„Műanyagok”: 1 maradék ki tudja mikor felbontott BioTech -es zselé, 1 Hammer málnás és 1 High-5 Aqua narancsos gél (próbálgatnám mi működhet), 1 MagnaShot, pár sótabi és néhány DM -es Magnézium-Kálium Stick. Komolyabb tempó híján ennyi is elég volt …
