Sziasztok 😊
A pénteki napunk egyszerűen csodálatos volt. Időben elindultunk, és miután elfoglaltuk a szállást, irány a csopaki strand stégje – egy kis napfürdőzés és séta keretében. Olyan gyönyörű időnk volt, hogy el is játszottunk a gondolattal: mi lenne, ha megmártóznánk? Le is kaptuk a cipőinket, és mint két nagyra nőtt gyerek, térdig belegázoltunk a vízbe. Ha lett volna nálunk vödör meg kislapát, tuti homokvárat is építünk 😊 Este még kinéztünk a rajt helyszínére is – biztos, ami biztos, ne reggel kelljen keresgélni a rajtkaput.
Elérkezett a szombat reggel. Időben a rajtponton voltunk. Bevallom, kicsit feszült voltam – jeladókat beüzemelni, minden fontos holmi nálam kellett legyen – de meglepő módon semmilyen gyomorgörcs vagy izgulás nem volt bennem. Feltűnően nyugodt voltam. A rajtkapu nyitva, a parkban szólt a zene – minden adott volt egy jó induláshoz😊 Furcsa volt, hogy világos van és nincs tömeg. Reggel 7-kor útnak indultam, miután Borival még öleléssel búcsúztunk.
Élveztem a reggeli napsütést és a természet hangját. Szép kis tavaszias időt kaptam. A heti eső miatt kicsit aggódtam, hogy sáros lesz a terep, de nem volt jelentős sártenger…oké, néhol azért kis Balatonok megjelentek, de azok is kerülhető vagy átugorhatóak voltak. A frissítőket a versenyhez hasonló pontokra tettem. Az első ponton még átsuhantam egy gyors ölelés és bíztató szó után.
A kedvenc szakaszom kétségkívül a Kosoka-völgy-i szakaszrész volt ismét. 😊Hidegkút felé már örültem annak, hogy rövidnadrág és a póló mellett döntöttem. Dezsavu érzésem kezdett lenni. Az első UBT-en is pokoli meleget kaptunk…végül is én akartam hasonlót, mint az első utam élménye, de nem az időjárásra gondoltam. Kicsit hiányzott az őszi táj…a pirosas-sárgás színei az erdőnek, viszont némi zöldülés nyomai már felfedezhetők voltak.
Imádom a kutyákat, de most valahogy nem voltak a barátaim. Hidegkút majornál a két kis maci kutya kapuja nyitva volt…szerencsémre nem vettek észre idő előtt. A Cseri kastélynál nem voltam ilyen szerencsés. Totóka jött védeni a területet…gazdája természetesen sehol sem volt…. szerencsére én jöttem ki győztesen és a ,,lehajolok egy kőért” módszer hatásos volt. Dorothy folytathatta az útját a sárga köves, akarom mondani kék sávos úton.
Bori terülj-terülj asztalkái vártak minden ponton. Sajnáltam szegényt, hogy sokat nem lát engem és Ő is fárad azért, mert kocsiba be-kocsiba ki volt neki…plusz a szokásos kis Murphy utol érte. Megint enyhe megfázással küszködve volt a hősöm, mint a Tiszán.
Nagyvázsonynál már egyre erősebb lett a szél, bár még itt élveztem, mert legalább hűtött. A városban majdnem szereztem egy húzó erő kutyát 😊 Nagyon velem akart jönni és nem tágított mellőlem, de valahogy csak meggyőzte a gazdája, hogy visszamenjen hozzá.
Furcsa volt, hogy sok olyat láttam, amit versenyen nem, mert nem nézelődtem annyira, vagy takarta a növényzet. A kolostor romokat talán volt, amit versenyen nem is láttam. Most teljes pompájukban gyönyörködtem elsuhanva mellettük. Egy-egy részen azért tudtam volna időzni.
Vigántpetendnél már egy-két séta is jól esett, és magamhoz képest egyre több folyadékot kellett bevigyek a meleg miatt. Egyre kevésbé működött az, hogy felkapom, ami kell étel, ital és megyek tovább… Fejben már felkészültem arra, hogy mi jön. Pokoli hosszú szerpentines út…. árnyék nem sok volt, mert lomb kezdeményei a fáknak, mint halottnak a csók annyit értek. Ezt a szakaszt sosem fogom megkedvelni.
Az első ,,baki” megérkezett Balatonhenye után… kis itiner papíron nekem az összes turistajelzés megvolt és az órám is ott volt…meg hát már 2x lefutottam…Nem stimmelt a jelzés …a jelzés a susnyásba vitt volna be, de még kis ösvényke se volt, ahol el tudtam volna surranni. Az órám is a susnyásba akart vinni…oda-vissza cikáztam és már-már könnycsepp szökött a szemembe☹ Pánikba estem, hogy egyedül vagyok, most mi lesz itt velem…Bevettem a láthatatlan lesz*rom tablettát és másik turistajelzésen (valószínű pálya elhagyással) megtaláltam a helyes utat. Itt kellett pár perc séta és nyugtatgatása magamnak, hogy no para. Az ,,ölelő fa” meghozta a nyugit.
Szentantalfához tettem a leves pontot. Itt azért már tudtam, hogy kelleni fog normális étel is, mert valamiből ki kell tartani. Nem sokat ettem, mert nem kívántam enni. A számból ekkor hangzott el az alábbi kijelentésem:
,,Hogy ha még egyszer eljövök ide, engem üssetek le… soha többet…”
Mindig hasonló gondolataim voltak itt… 3. alkalommal álltam ezen a ponton 😊Pár nap alvás és minden megszépül majd…😊
A lábam elé végig figyeltem, mert sosem úsztam meg ezt az utat esés vagy esések nélkül. Megvannak a helyek, ahol lepihentem XD Pont a tavalyi pihenőhelyem útjára, amikor fordultam észrevettem egy kövekből kirakott ,,BOGI” feliratot. Köszönöm szépen, nagyon jól esett (L).
A Pécsely elágnál már nagyon tombolt a szél. Sokat nem is időztem itt. A kastélynál jött megint Totóka….már olyan állapotban voltam, hogy közöltem vele, hogy tőlem belém is kóstolhat, nem érdekel. Szerencsére feltehetően kapott vacsorát. Hidegkútig bírtam a jobb lábam fájdalmait és a szeles időt. Itt cipőt kellett cserélni és felvettem Bori anyám tanácsára az esőkabátot is, mert a szél mellett egy-két csepp eső is megérkezett. A második bakit ezen a ponton vétettem. A táskámat levettem. Mivel az egyik nyomkövető a kezemen volt nem igen jutott az eszembe, hogy van még egy….a táskában.
A szél miatt is már nehezen tudtam tempósabban futni. A sétát gyorsabbnak éreztem, mint a futást…..aztán a kedvenc szakaszomon, ahol a völgy van száguldottam (L). A szél ereje ott nem érződött. Nagyon jól esett és kb. mint akinek 0 km van a lábában úgy mentem… 😊 A völgybe az esti szakaszhoz tettünk frissítőpontot. Borira a szívbajt hoztam, mert bekopogtam a kocsi ablakon, hogy itten vagyok 🙂 Nem éppen jó híreket mondott, mert mondta, hogy anyukám pánikolva hívta már, hogy én Füred felé tartok éppen…. gyorsba menet közben felhívtam, hogy édesanya, nincs semmi baj, biztos valamit rosszul nézel…. Amikor letettük a telefont ránéztem a nyomkövető állásra…és akkor kapcsoltam, hogy bakker a másik jeladó nincs nálam és Bori útját veszi nem pedig az enyémet. Gyors technikai telefon és szerencsére ez a baj el lett hárítva (a gyors segítséget még egyszer köszönöm).
A kabátom susogását a szél felerősítette, így azért nem igen hallottam az erdő zajait…Nem mondom, hogy nem tapsikoltam vagy nem kezdtem el zajosabban futni olykor. Néha lehet hangosan kijöttek a gondolataim is XD Az utolsó szakaszon a Kálvárián akartam csinálni egy szép képet emlékbe, mert nem csináltam eddig sosem itt…de olyan erős volt a szél, hogy simán kiszedte a telefont a kezemből, szóval ez nem jött össze most sem. 112 km-nél az órám 9%-nál úgy döntött ő nem jön velem tovább…. mivel tavaly 107 km körül hasonló döntést hozott az órám, így ez már nem okozott gondot. Fejben volt azért a jelzések java. Sajna nem igazán mindig az út menti fákon volt a jelzés, ami kicsit nehezítette a dolgokat éjjel. Futás közben az úton egy kedves kis madárka gubbasztott, aki a szívbajt hozta rám, mert csak akkor próbált felszállni, mikor én szinte előtte voltam… elég ijesztő egy teremtés volt, mert kinézetre nem éppen arányos termetű kis cukiság volt. Erdei szalonkát nappal sem láttam még, nemhogy éjszaka.
Öröm volt a kocsi lámpáinak a fényét megpillantani a távolban. Mindig örültem a pontokon, ha láttam Borit, de itt volt a legnagyobb boldogság. A kocsi melegét és csendjét felértékeltem ekkor. Én onnan nem akartam többet kiszállni.
Összeségében sokat tanultam magamról és tudom, hogy van miben fejlődni. Bár sosem leszek tökéletes, de nem is ez a cél. A hibáimmal együtt vagyok ÉN 😊 Amiért elindultam teljes mértékben teljesült. Nagyon jó élmény volt. Ahhoz képest pedig, hogy tavaly óta szinte csak aszfalton és síkon futok elég jól vettem a terepet. Az éjszakai erdős szakasz egyedül nem is volt olyan rémisztő, mint ahogy vártam 😊
Borinak ismételten nagyon köszönöm, hogy kitartott mellettem jóban, rosszban, hogy segített az utamon végig, hogy elviselt 😊 Jár neki a különdíj 😊 Fordított esetben rám is számíthat és a kérdésem nekem is csak annyi lesz, hogy mikor indulunk 😊 Egy igaz barát ilyen… bármi őrültséget is talál ki a másik, elkíséri az úton 😊
Köszönöm a bíztató szavakat és szurkolást!
Köszönöm a lehetőséget, hogy elindulhattam a Privát Ultrabalaton Hegyestű Trailen!