“Aszfaltszaggató társam Tomi mesélt erről a 110-es terep
kihívásról 2000+szinttel. Már jó ideje bennem volt, hogy
megpróbálkozom vele.
Február második felében covid szerű tünetekkel, (de negatív PCR
teszttel) le kellett állnom a futással. Hőemelkedésem volt,
sétálni is nehezen tudtam, semmi erőm nem volt, közérzetem
padlón. Szaglásom a mai napig is csak részben jött vissza.
Jobb sípcsontom újra fájt, kihagytam egy futós hetet. Április 10
én, egy hónappal ezelőtt Bálinttal kitaláltuk, hogy én a pálya
keleti végében a Nosztori kalandparknál, ő a nyugati végén
SzentbékkálLánál hagyja a kocsiját. Megpróbáljuk az UB trail
első 58 kilijét bejárni, a helyismeret jól jöhet még. Ha nem
megy a móka, vissza sétálok az autómhoz, és edzés hiányában
kénytelen leszek lemondani a lehetőséget. Itt teszteltem a Suunto 9
órám navigációs tudását, a telefonos Locus alkalmazással
egyetemben. Sok fotózással, laza tempóban, kilátókból
gyönyörködve sikerült elérni triatlon társam kocsiját. Itt is
piszok mázlink volt, egész nap sütött a nap, a pálya száraz
volt. Két héttel a mai etap előtt, csináltam egy 3:30-as maraton PB-t.
Ha már a dombozások foghíjasak voltak, síkon legyen némi
előnyöm.
Eljött a nagy nap. 4-kor keltem, 5 tojást reggeliztem. Az autóút
mesés volt a napfelkeltével, ködfelhővel. Sok fotósnak lett volna
ez álom lehetőség. 6-kor lecsúszott egy banán. Füredet elhagyva
felkanyarodtam az élményparkhoz. UB Stafftól Robi várt,
nyomkövetők bekapcsolva, 7 óra, induljon a buli.
Idén 1000 futott km volt a lábamban, bringával, úszással már
ekkora távhoz elégnek kell lenni. Futáshoz rendkívül ideális
7-15 fok közti időt jósoltak. Tűző napon ez többnek érződött.
Az 5 nyomókút (Hidegkút 17, Vöröstó 32, Balatonhenye 49,
Szentantalfa 70, vissza fele újra Hidegkút 92) 6 részre osztotta a
pályát. Egyik rész sem volt hosszabb egy félmaratonnál.
Úgy időzítettem, hogy a literes ivózsák a fél literes soft
kulaccsal mindig kitartson. Reggel még a fű vizes volt,
impregnálás sokat segített, hogy ne ázzon át a cipőm.
Koloska völgyben futott velem szemben 2 csaj. Rajtuk kívül 1
futóval, rengeteg túrázóval találkoztam ma. Szerdán esett, a
pénteki csapadék már nem kellett volna. 8-10 km között sötétebb
volt a föld. A 320 g-os aszfaltos GT-2000-re úgy ráragadt, hogy
nyomott egy kilót. Az erre a napra vett Kalenji XT 7-est nem mertem
bevállalni, ami jó döntésnek bizonyult.
Cseri kastélynál láttam egy nagyobb termetű kutyát,
lassítottam. Majd egy közepes méretű eb jött felém,
visszahívták, elnézést kértek. Semmi gond. Buktam fél percet.
Hideg-hegyi hintás pincénél most sokan voltak. Csipit nem láttam,
eszerint még nem nyert a lottón. 🙂 A kilátás
lélegzetelállító. Nem messze tőle egy idilli dombtetőn egy
kisebb társaság hanyatt fekve napozott a fűben. Tudnak élni…
32-nél Vöröstónál töltöttem vizet, megszavaztam magamnak egy
jutalom kekszet, és aszfalton irány Nagyvázsony.
Szűk horgos részhez érve egy traktoros bácsika ment előttem
integető kisunokával gyök kettővel. Sétáltam mögöttük, majd
egy perc múlva félre tudott állni, én pihenés után
beletempóztam. Később esett le, megint túlmentem. Az MTZ pont
eltakarta a bejáratot, persze nem is néztem a tracket. Megvártam
míg elbattyognak, irány a következő emelkedő. Többször
elkallódtam, tájékozódásom a mai nappal sokat javult. Végre
figyeltem a jelzésekre is. Az órám nagyrészt jól mutatta
csiganyállal merre van az arra, de többször 20-30 métert zavaróan
elmért.
Rajongok a szép panorámáért. Szerencsés vagyok, rengeteg
kilátóban megfordultam. Ha túra futottunk haverokkal, tiszta
időben mindig megvárták, míg felmegyek bámészkodni. Amit itt ma
láttam, az valami káprázatos. Felhő egész nap szinte nem is volt.
Tanúhegyek, Balaton kékes-zöldes vize, élénk repceföldek,
csodás teraszos kunyhók. Szívesen leültem voltam pár órára
szemet legeltetni. Futam ide vagy oda, meg is álltam egy nyújtásnyi
időre.
Az 55 és 80 km közé eső rész számomra teljesen újdonság volt.
Köveskált 60-nál értem el, kékkútból jól esett a fejemre a
hideg víz. Hegyestű végtelen emelkedője is ismeretlen volt.
Fáradtan ki is csinált. 75-nél estem ki a 7 perces tempóból. Egy
erdő közepén 80-nál a bal térdembe olyan fájdalom nyilallt, hogy
mozdulni is nehezen tudtam. Nem volt egy perc, teljesen eltűnt.
Emellett jobb tricepszem, jobb combhúzóm kitartóan fájt, ezekkel
eddig nem volt gondom, futó stílusom számlájára írtam.
Visszafelé köves-technikás ösvények már nem hiányoztak,
óvatosan fűztem fel őket. Kb a táv felétől jött egy-egy hólyag
az ujjaim végére, annak ellenére, hogy reggel vastagon kentem
lanolinnal. Ma dekás strap terepzoknit használtam, ez jó volt. Lila
körmöm mellett az egyik dudor zavaróbb volt a lefeléknél. Nem
akartam időt bukni, tűrtem.
93-nál utolsó tankolás, elvileg már csak 17 van vissza. Kerestem
a tűt, hogy kibököm a vízhólyagom. Nem találtam a zsákomban,
csak akkor lett meg, miután hazaértem.
Ha van sunyi emelkedő, biztosan van ilyen lejtő is. 🙂 98-nál
jártam, mikor beindultak a lábaim. 5:18-5.35 közti 3 kilim lett,
ami annyira jó estt, hogy már ezért megérte indulni. Olyan
frissnek tűntek a lábaim, mintha most indultam volna. Nagy lökést
adott. Ha valaki ekkor nézett a jeladóra, gondolhatta, hogy az erdő
közepén béreltem egy bringát. Otthon nézve a számadatokat, volt
ott lejtő…:)
Cseri kastélynál visszafelé újra jött a kisebbik kutya.
Lendületesen, vicsorogva, az összes foga kint volt. Nem tudott a
másfél méteres szabályról. 🙂 Ha nem kiabálok rá, megkóstolta
volna a bokám. Egy hölgy a távoli teraszról csak annyit mondott:
nem harap. 🙂 Meg sem próbálta visszahívni. Majd előkerült egy
úr is, amikor már távolodtam. Utánam szólt, hogy nem kell
futkosni a kutya előtt. Mondom neki, hogy meg sem mozdultam. Látszik
sehol sem volt mikor történt. Újabb fél perc ment a levesbe. De
inkább, mint a lábam. 🙂 Gyerek koromtól volt kutyánk,
nagyszüleimnek is. Az ebek nagyobb része nem allergiás rám,
kedvelem őket.
Erről jut eszembe…2 nappal ezelőtt jópáran kísértük
Rakonczay Gábort, aki 7 nap alatt 700 km-t tett meg átszelve
országunk. Megdöbbentő volt, hogy 650 kilivel a lábában milyen
könnyedén tempózott. Családi házas résznél jártunk, amikor
futótársam kutyáját megijesztette egy nagyobb eb a kerítés
mögül. Erre előttem átvágott úgy, hogy rálépett a lábamra.
Olyan hirtelen történt, hogy reagálni sem tudtam rá. Közel voltam
hozzá, hogy eldobjak pár havi edzés melót.
Koloska völgy visszafelé is tetszett. Pláne, hogy most lejtett. 🙂
Mivel az első és utolsó 30 km megegyezik, csak az irány más.
Sokszor teljesen újnak hatott. Ami reggel emelkedő volt, az most
lejtő lett. Az jutott erről eszembe, hogy az élet igazságos.
Akinek rövidebb az egyik lába, annak hosszabb a másik. 🙂
A laza köves részeken csak óvatos tempóban haladtam. A pálya
vége vissza fele már nem ragadt, csak a tócsák között kellett
lavírozni. 104-nél elhagytam az utolsó települést
Veszprémfajszot. A cél előtt 4 kilivel egy nagyobb mezőn láttam
két nyulat. Nem riadtak meg, lőttem is egy fotót róluk. Hűvösebb
lett, örültem, hogy rövid nadrág pólóban végig tudtam tolni a
mai napot.
20:45-kor értem be, még épp láttam egy keveset. A fejlámpát
hiába cipeltem, nem kellett használni. 146-os átlag pulzussal
mentem, pántom csinált egy varratot a mellkasomra. Arra gondolok,
talán a zsákom hevederje megnyomhatta. Minden esetre ha éreztem
volna, biztosan megkenem. Órám 50%-ra merült. Többször
elkalandoztak gondolataim. Fejemben sokszor szólt a Ciao bella, ami
adta az ütemet. Felnézek azokra akik tudnak huszonórákat is végig
koncentrálva menni. Az időm 13 óra 45 perc lett,
felkészültséghez mérten jóval gyengébb időt vártam. Volt nagy
öröm.
Kisebb, családias versenyen sem sikerült kupát kapni, (mindig volt
egy gyorsabb lábú) leszámítva a koraszülött futásos kerámia
kupát. Előbb is eszembe juthatott volna, hogy olyan őrültségen
mérettessem meg magam, ahol egyedül indulok. 🙂
Ez a serleg, meg az UB trailes technikai póló feltette az i-re a
pontot. Feledtette az összes nehézséget, amivel találkoztam ma.
Nem adták könnyen, szerencsésnek érzem magam, hogy sikerült
beérni. Továbbra is azt gondolom, hogy nem nekem találták ki az
ultrafutást. De ha jön az inger, menni kell, másnap már jó
érzés visszagondolni. 🙂 Elfáradtam rendesen, nagyobb holtpontom
nem volt. Lenyújtottam, beültem a kocsiba és haza vezettem
Zalaegerszegre.
Hatalmas köszönet az UB staffnak a lehetőségért, minőségi
kiszolgálásért. Hála az edzőtársaknak, a jeladó túloldalán
lévőknek, és azoknak, akik egy hangyányit is segítettek ehhez a
kihíváshoz. Banánnal, két óránként sótablettával, izoval,
zselével, energia szelettel, a végén Zero elektrolitokkal
frissítettem. Utóbbi négyért köszönet a High-5 Magyarországnak.”