VERSENY IDŐPONTJA: 2021. október 15-16.
VERSENY RAJTJA: 2021. október 16. 7:05-től 10:30-ig
TÁV: 115 km, 2137 méter szint
VERSENYKÖZPONT: Balatoni Élménypark (Veszprém és Csopak között, a 73-as út mellett)
INDULÁSI FELTÉTEL:
A jelenleg érvényben lévő állami szabályozás miatt, a rajtcsomag átvételének feltétele a kitöltött felelősségvállalási nyilatkozat, melyben csapatkapitány nyilatkozik, hogy ő és csapatban a többi induló is rendelkeznek a Magyar Közlönyben kötelezővé tett VÉDETTSÉGI KÁRTYÁVAL, vagy VERSENYZŐI ENGEDÉLLYEL.
KÖTELEZŐ FELSZERELÉS
Kérjük ne feledjétek, hogy a Burger King Ultrabalaton TRAIL versenyen való indulása KÖTELEZŐ felszerelésekhez kötött; az egyéni versenyzők rajtzónába való belépésének feltétele, hogy a KÖTELEZŐ felszereléseket ellenőrző procedúrán átessenek. A STAFF ugyanezt az ellenőrzést bármelyik ponton, vagy a célban is megismételheti.
– fejlámpa (és tartalék elem) kizárólag a Hegyestű TRAIL távnál és a csapatok éjszakai szakaszain
– mobiltelefon (feltöltött akkumulátorral, bekapcsolt állapotban)
– 1 liter folyadék tárolására alkalmas eszköz
– kabát (dzseki)
– fényképes igazolvány
– izolációs fólia
ÚTVONAL
A verseny GPS térképe IDE kattintva érhető el.
VERSENYKATEGÓRIÁK
- 2 fős férfi
- 2 fős női (ha a váltó egyik tagja férfi, akkor a csapat a férfi kategóriában kerül értékelésre)
- 3 fős férfi
- 3 fős női (ha a váltó egyik tagja férfi, akkor a csapat a férfi kategóriában kerül értékelésre)
- 4 fős férfi
- 4 fős női (ha a váltó egyik tagja férfi, akkor a csapat a férfi kategóriában kerül értékelésre)
- 5-10 fős férfi
- 5-10 fős női (ha a váltó egyik tagja férfi, akkor a csapat a férfi kategóriában kerül értékelésre)
További információ a gyermekversenyről ITT
DÍJAZÁS
- Minden, szintidőn belül célba érkező egyedi befutóérmet kap
- A kategóriák 1-3. helyezettjei kupát kapnak
EREDMÉNYHIRDETÉS
A HEGYESTŰ TRAIL csapatváltók eredményhirdetését 18:00-kor kezdjük a célterület melletti dobogónál! Díjat kizárólag az eredményhirdetés keretei között adunk át. Kérjük a dobogós sportolókat, hogy személyes jelenlétükkel tiszteljék meg a versenyt és versenytársaikat, pontosan jelenjenek meg az eredményhirdetésen. Az eredményhirdetést lekéső díjazottak részére díjat utólag nem adunk át és nem postázunk.
SZAKASZKALKULÁTOR
A szakaszkalkulátor a csapatok részére a legfontosabb logisztikai segédeszköz, mely használatával pontosan lehet megtervezni a csapat váltásait és kiszámolható a várható köridő mely ismeretére a nevezésnél lesz szükségetek!
NEVEZÉS
A nevezéseket 2021 január 3-án 15 óra 15 perckor nyitjuk meg. A nevezéshez elengedhetetlen a Személyes profil, amely IDE kattintva hozható létre.
Adataid bármikor módosíthatók. Kérjük figyelj arra, hogy a neved a magyar szabályok szerint kerüljön mentésre, azaz VEZETÉKNÉV elől, UTÓNÉV hátul.
Ennek a Facebookon és a Gmailen keresztül történő regisztrációknál van jelentősége.
NNUB-nevezési jogot érő helyek
A nevezéskor 100 csapatkapitány választhatja a 2022. évi NN Ultrabalaton versenyhez belépőt érő regisztrációt. Az indulási jog ugyanazon csapatnévvel – de bővíthető csapatlétszámmal -, ugyanazon csapatkapitány és regisztrációs e-mail cím használata esetén, a nevezési és fizetési határidők betartása mellett érvényes.
A 100 csapatot 4, 5-10 fős csapatkategóriák csapatkapitányai választhatják.
A 2022. évi NNUB indulási jog megszerzésének feltétele, hogy a csapat a 2021. évi BKUBT versenyen elindul és szintidőn belül célba ér. Az BKUBT regisztrációt követően ezeknek a csapatoknak a 2021. évi BKUBT nevezési díjat egy összegben, a regisztrációt követően legkésőbb január 31-éig be kell fizetniük.
A regisztrált, de nevezési díjukat be nem fizető csapatokat a listáról töröljük, a felszabaduló helyeket feltöltjük.
NEVEZÉSI DÍJAK
Az összegek személyenkénti díjat (Ft/fő) jelölnek, a határidők pedig nevezési és befizetési határidőt – ezt tartsátok szem előtt az utalásoknál!
2021. január 31-ig
- 2 fős csapat -> 18 000 Ft/fő
- 3 fős csapat -> 16 000 Ft/fő
- 4 fős csapat -> 14 000 Ft/fő
- 5-10 fős csapat -> 12 000 Ft/fő
2021. január 31. – 2021. május 30.
- 2 fős csapat -> 20 000 Ft/fő
- 3 fős csapat -> 18 000 Ft/fő
- 4 fős csapat -> 15 000 Ft/fő
- 5-10 fős csapat -> 12 500 Ft/fő
2021. június 1. után
- 2 fős csapat -> 22 000 Ft/fő
- 3 fős csapat -> 20 000 Ft/fő
- 4 fős csapat -> 16 000 Ft/fő
- 5-10 fős csapat -> 13 000 Ft/fő
Az összeg bruttó összegben és magyar forintban értendő.
A SZERVEZŐ A VÉGSŐ DÁTUM HATÁRIDEJÉT MEGELŐZŐEN ELŐRE HOZHATJA A FIZETÉSI HATÁRIDŐT, AMELYRŐL A NEVEZŐKET E-MAILBEN ÉRTESÍTI!
A NEVEZÉSI DÍJ BEFIZETÉSÉRŐL
1.) SimplePAY fizetéssel
2.) Átutalással (forintban) a szervező, Balatonman Triatlon Kft. bankszámlaszámára
K&H 10401055-50526549-56551033
3.) Személyesen versenyirodánkban, kizárólag készpénzben (Iroda: 1134 Bp. Tüzér utca 9-11 // Nyitva tartás: Hétköznap – 9:00-17:00)
Személyes készpénz befizetés esetén a 2-7 fős csapatok az előző évek ajándéktárgyai közül a készlet erejéig két különböző ajándékot választhatnak! A 8-10 fős csapatok az előző évek ajándéktárgyai közül a készlet erejéig három különböző ajándékot választhatnak! Ajándék pólók esetében nem tudunk teljes mérteszortimentet biztosítani, és az előző évi fejlámpák és csősálak is csak korlátozott mennyiségben állnak rendelkezésünkre, ezért az akciót a raktáron megmaradt készlet erejéig tudjuk biztosítani. Megértéseteket köszönjük!
FIGYELEM!
Postai csekket nem áll módunkban fogadni.
Amennyiben postai csekken kerül elindításra a nevezési díj befizetése, azt a bank azonnal visszautalja.
A nevezési díjat egy összegben kell elutalni.
Számlát kizárólag a regisztráció során megadott névre és címre tudunk kiállítani, a számla megbontására nincs lehetőség.
A külön beérkezett díjakat a banki költségek levonása mellett visszautaljuk a feladónak!
LÉTSZÁMLIMIT
- 300 csapat
A Burger King Ultrabalaton TRAIL-ről bekerülő csapatok csapatkapitányai, illetve azok, akik nyereményjátékokon indulási jogot nyertek a 2022. évi NN Ultrabalatonra, e-mailben kapnak értesítést a meghirdetett időpontokban.
A NEVEZÉSI DÍJ TARTALMAZZA
- Részvételi jog a versenyen
- Részvételi lehetőség a pénteki tésztapartin (csak az első 500 helyszínre érkező versenyző számára)
- Befutóérem (a szintidőn belüli teljesítésért)
- Rajtcsomag
- Chipes időmérés
- BioTechUSA frissítés a szakaszt futó csapattag részére! ( Aki a chipet viseli)
- Dreher 24 alkoholmentes sör a célban
- Orvosi felügyelet a verseny alatt
- Masszázs a verseny után
- Gulyásparti a verseny után

A RAJTCSOMAG TARTALMA
- Rajtszám (viselése kötelező)
- BKUBT technikai futópóló (MIZUNO)
- egy palack Varga Bor (csak a helyszínen, a versenyközpontban lehet átvenni, 18 éven aluli versenyzőkét kizárólag a nagykorú kísérőnek adjuk át)
- rajtszám, amely feljogosít a szombati gulyáspartin való részvételre is (viselése a versenyen kötelező)
- 1 db fél literes trail ivókulacs minden csapattagnak
- 1 db Whopper menü kupon minden csapattagnak

Online rendszerrel történik a kijelölt pontokon. Kérjük, figyeljetek arra, hogy a végleges eredményeket az időjóváírások befolyásolhatják! Az időmérő rendszer használata mindenki számára kötelező!
CHIP LETÉTI DÍJA
A rajtcsomag átvételekor az egyéni indulók részére 5000 forint kaució ellenében adjuk át a chipeket. Kérjük, a munkánk megkönnyítése érdekében pontos összeggel érkezzetek! A kaució összege a célba érkezés után – a chip ellenében – visszajár!
A célterületen nem visszaváltott chipeket, a versenyt követően október 30-áig váltjuk vissza pénz ellenében Budapesten.
SZINTIDŐ
A csapatok számára a maximálisan választható köridő 19 óra.
A csapat szintideje a rajtidőponttól számított előre megadott köridő + 1 óra.
GYERMELYI TÉSZTAPARTI
Érdemes már pénteken ellátogatni a versenyközpontba, mert az első 500 versenyzőt tésztapartin látjuk vendégül, a Gyermelyi jóvoltából!
DELIFRANCE BREAKFAST GARDEN
Érdemes korábban érkezni a verseny előtt, mert az első 999 versenyzőt reggelivel várjuk a Delifrance Breakfast Gardenben.
* Minden versenyző egy meleg tea és egy pékáru elfogyasztására jogosult, a Breakfast Garden területéről élelmiszert nem lehet kivinni.
RAJTIDŐPONT
Egyénileg, a Szervező által közzétett időbeosztás szerint, amelyet a versenykiírás szerint később teszünk közzé (augusztus 31-ig)!
AUTÓS KÍSÉRŐK FIGYELMÉBE
Kérjük, hogy a Balaton-felvidéki forgalmat ne akadályozzátok szabálytalan parkolással és a KRESZ megszegésével.
2021-ben is segítségetekre lesz a WAZE alkalmazás.
WAZE PONTOK:
SZAKASZ SZÁMA | UB Trail km | UB trail km vissza | PONT TIPUSA | Waze | Waze visszafele |
0 | 0 | Rajt | UBT-rajt | ||
1 | 5,9 | 109,1 | Váltó és frissítőpont | UBT-1 | UBT-11 |
2 | 11,8 | 103,2 | Csak frissítőpont | _ | _ |
3 | 19,2 | 95,8 | Váltó és frissítőpont | UBT-2 | UBT-10 |
4 | 26,8 | 88,2 | Váltó és frissítőpont | UBT-3 | UBT-9 |
5 | 34,7 | Váltó és frissítőpont | UBT-4 | ||
6 | 43 | Váltó és frissítőpont | UBT-5 | ||
7 | 51,5 | Váltó és frissítőpont | UBT-6 | ||
8 | 63,8 | Váltó és frissítőpont | UBT-7 | ||
9 | 74,1 | Váltó és frissítőpont | UBT-8 |
FRISSÍTÉS
A versenyen 13 ponton tudtok frissíteni.
Környezetvédelmi okokból a teljes versenyről száműzzük az egyszer használatos műanyag poharakat és tányérokat, a pontokon kizárólag saját pohárba vagy kulacsba biztosítunk frissítést. Ne feledd, versenyünk félig önellátó esemény, erről részletesebben ITT olvashatsz!
A csapatok esetében kizárólag a szakaszt futó csapattag részére biztosítunk ENNIVALÓT a frissítőasztalon (aki a chipet viseli), DE MINDEN CSAPATTAG IHAT VIZET ÉS IZOTÓNIÁS ITALT!
Az egyéni frissítés feladására a versenyző számára, kizárólag a pontok 50 méteres távolságán belül van lehetőség.
Az útvonal egyéb részein külső segítséget, külső frissítést igénybe venni TILOS!
BIOTECHUSA TERMÉKEK A PONTOKON
- EnergyGO szelet
- EnergyPROgel
- MagnaSHOT
- Nuts Honey szelet
- Nuts Fruit szelet
TOVÁBBI ÉLELMISZEREK A PONTOKON
- Primavera víz
- Isotonic Hidrate & Energize
- Pepsi kóla
- kovászos uborka
- paradicsom
- banán
- sós ropi
- édes keksz
- olívabogyó
- trappista sajt
- vajas kenyér
- só
- ananász- vagy barackbefőtt
- aszalt szilva
- vörös áfonya
- sózott földimogyoró
- citrom
- szőlőcukor
- HARIBO gumicukor
- Milka csokoládé
A célban friss almával várjuk a beérkezőket, a Nagykálló Alma jóvoltából.

FRISSÍTŐPONTOK
Pont neve | Ezen a távon | Összes táv | Rész m+ | Rész m- | Pontok között km | Pontok között m+ | Pontok között m- |
Rajt | 7:00 | 0 | 0 | 0 | 5,9 | 128 | 66 |
Veszprémfajsz | 7:25-7:55 | 5,9 | 128 | 66 | 5,9 | 69 | 175 |
Koloska-völgy | 7:50-9:00 | 11,8 | 197 | 241 | 7,4 | 235 | 132 |
Hidegkút | 8:20-10:25 | 19,2 | 432 | 373 | 7,6 | 215 | 217 |
Pécsely-Tótványony műút | 9:00-11:25 | 26,8 | 647 | 590 | 7,9 | 72 | 117 |
Vöröstó | 9:40-12:55 | 34,7 | 719 | 707 | 8,3 | 129 | 92 |
Vigándpetend | 10:20-14:10 | 43 | 848 | 799 | 8,5 | 98 | 177 |
Balatonhenye | 11:15-15:40 | 51,5 | 946 | 976 | 12,3 | 158 | 235 |
Köveskál | 12:15-17:50 | 63,8 | 1104 | 1211 | 10,3 | 215 | 170 |
Szentantalfa | 13:00-19:35 | 74,1 | 1319 | 1381 | 14,1 | 228 | 109 |
Pécsely-Tótványony műút | 12:45-22:10 | 88,2 | 1547 | 1490 | 7,6 | 217 | 215 |
Hidegkút | 15:45-00:00 | 95,8 | 1764 | 1705 | 7,4 | 132 | 235 |
Koloska-völgy | 16:15-01:30 | 103,2 | 1896 | 1940 | 5,9 | 175 | 69 |
Veszprémfajsz | 17:00-2:15 | 109,1 | 2071 | 2009 | 5,9 | 66 | 128 |
Cél | 17:30-3:30 | 115 | 2137 | 2137 |
#RUNGREEN
2021-ben a verseny ismét környezetbarát szemléletben kerül megrendezésre. A frissítőpontokon nem lesznek eldobható műanyag poharak hanem saját soft cup-ba, kulacsba tudtok frissítést vételezni.
2021. október 16., 11:30
ORVOSI FELÜGYELET
A mezőnyt orvosi stáb kíséri, mentőautókkal és motorosokkal. Telefonszámukat a rajtszámon találjatok meg. Kérjük, hogy fokozottan figyeljetek a verseny alatt bajba került futókra ti is! Amennyiben az orvosi stáb úgy látja, hogy a versenyző nem alkalmas a verseny folytatására, a rajtszámát leveheti, a versenyből kizárhatja.
VERSENYSZABÁLYZAT
IDE kattintva érhető el.
FOTÓK
A rajtban, valamint a célban (és az egyes pontokon) készült képek a futofoto.hu oldalán lesznek elérhetők és megvásárolhatók.
Kérjük, hogy számoljatok azzal, hogy a magas résztvevői szám miatt nem tudjuk garantálni, hogy mindenkiről készül kép ezért nem árt, ha a kísérők között is lesz egy lelkes fotós!
VÉGEZETÜL FUTÓETIKÁNK
A Burger King Ultrabalaton TRAIL ideje alatt a Balaton-felvidék vendégei vagyunk. Szeretnénk, ha az útvonalat legalább olyan tiszta állapotban adnánk vissza, ahogy azt találtuk, de ehhez kell a ti odafigyelésetek is! Az érintett települések minden évben nagy szeretettel fogadnak bennünket; versenyünk híres a jó hangulatról, de kérjük, hogy tartsátok ti is tiszteletben az útvonalon lakók és a versenyen nem indulók nyugalmát.
Segíts bajba jutott társaidnak, még akkor is, ha ezzel időt vesztesz.
Futók vagyunk. Nem különböztetjük meg magunkat sem bőrszín, sem vallás, sem nem vagy kor szerint. Nem fontos, honnan jövünk; az sem, hogy milyen gyorsan haladunk. Összeköt bennünket a sport szeretete, az egymás és a táv iránti kölcsönös tisztelet.
Az állomásokon segítők a legjobb tudásuk szerint biztatnak, segítenek benneteket. Kérjük, hogy ezt jókedvvel és mosollyal háláljátok meg.
Igaz, hogy ez verseny, de a fair play szabályait minden esetben tartsátok szem előtt. Nyerj vagy veszíts, de azt tisztán, emelt fővel, az írott és íratlan szabályok betartásával tedd!
Ne másért, csak magadért!
A szervező fenntartja a jogot a program és kiírás megváltoztatására.
VIDD HAZA A BURGER KING ULTRABALATON TRAIL ÉLMÉNYT!
LÁTOGASS EL A MARATONMAN DEPO WEBSHOPJÁBA, AHOL AZ UB COLLECTION DARABJAI MELLETT TÖBB MINT 5000 FUTÓCIPŐVEL VÁRUNK!
MINDIG A SAJÁT LÁBADNAK ÉS FUTÓSTÍLUSODNAK MEGFELELŐ CIPŐBEN FUSS! EHHEZ A LEGJOBB VÁLASZTÁS A MARATONMAN DEPO; VÁRUNK WEBÁRUHÁZUNKBAN VAGY A 13. KERÜLET, NÉPFÜRDŐ U. 5/C-BEN!